2017. május 13., szombat

Tűnj el (Get out)

Mármint a film közeléből? Komolyan nem értem, mitől lett ez ilyen brutális siker, és hogy miért döglenek érte egy emberként a kritikusok és a nézők is, miközben ennél sokkal jobbakat találni a műfajon belül. Vagy lehet, hogy bennem van a hiba?
A történet jól indul, adott egy fekete srác, aki a fehér barátnője nagyon-fehér családját megy meglátogatni a hétvégére, természetesen a világtól elzárt, vidéki kastélyba. Ideális helyszín egy jó kis vérengzésnek. Persze mindenki nagyon kedves, mindenki nagyon figyelmes, és mindenki imádja a feketéket, apuci 3-szor is Obamára szavazott volna, ha megteheti. A szépséghiba a dologban, hogy van két fekete "szolga" a ház körül (egy bejárónő és egy karbantartó), akik valami egészen furcsa módon viselkednek, jól a frászt hozva kedvelhető hősünkre. Mintha nem lennének egészen önmaguk. Chris-en (merthogy így hívják a főszereplő szép szál legényt) szép lassan kezd eluralkodni a paranoia, hogy valami nagyon nem stimmel a család körül, a barátnője mentegetőzik, anyuci pedig akaratán kívül hipnózisnak veti alá a magatehetetlen fiatalembert. Minden afelé mutat, hogy valami óriási csavar és földbe döngölő finálé várja a gyanútlan nézőt. A kettőből az egyiket meg is kapjuk.

Nagyjából az utolsó harmadig eléggé rendben van a film, nagyon szórakoztató, ahogy ez a sötét paranoia a főhőssel együtt a nézőt is beszippantja. A hangulat terén nincs okunk panaszra, a jelenetek élvezetesek, a párbeszédek jók, a történet és vele együtt a rejtély szépen lassan bontakozik ki a szemünk előtt. Aztán, ahogy ez általában lenni szokott, a végére a lufi kidurran. Puff. Jön a csavar, ami nagyjából működik, még úgy is, hogy végig számítunk rá, de a fordulat megoldása, a magyarázat és az ebből következő megoldás egész egyszerűen egy semmi. Kész. Nem akartam elhinni, hogy másfél órányi ilyen mesteri feszültség építést egy ilyen semmitmondó fináléval akartak lezárni. Márpedig megtették, úgyhogy akár már bele is törődhetnék. Kicsit rövidebb írás lesz ez így, nem akarok sok mindent ellőni, mert valóban érdekes, ahogy ez az egész kibontakozik, és korántsem biztos, hogy más is csalódik az utolsó felvonásban. Maradjon ez az én kis hülyeségem.

Egy jó forgatókönyv az alapja minden jó filmnek, régi nagy bölcsesség ez, és milyen igaz. Hiába a remek rendezés és a jó színészek, azért mégis csak akkor beszélünk valóban élményről, ha még ez a harmadik összetevő is rendben van. És ez az az összetevő, melyben a leggyengébb a film befejezése, és amelyben a legerősebbnek kellene lennie. Az utolsó percek igazából már csak azért peregtek le, mert nem akartam totális időpocsékolásnak elkönyvelni ezt a szűk két órát. Ha valaki egy igazán jó filmet akar látni a műfajon belül, az inkább nézze meg A meghívás című thrillert. Hasonló sztori, szinte azonos felépítés, sokkal ütősebb végkifejlet.
Általános probléma manapság, hogy egyszerűen képtelenek jó lezárást írni a filmeknek. Jó befejezés nélkül meg mi értelme végignézni őket? Milyen más jutalom jár a nézőnek, aki idejét és pénzét szánja, hogy elmerüljön egy másik ember víziójában? Persze akkor klappol minden, ha elejétől a végéig nagy élményben van részünk, de rosszabb esetben amondó vagyok: inkább kezdődjön valami langyosabban, hogy a végén gyomron vágjon, mint fordítva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése